0Ft

0 termék a kosárban

Archive | Csokis

RSS hírkövetés beállítás

Csoki- és vaníliakrémes virágok (leveles tészta)

Leveles tésztát sütöttem. Egészen pontosan blundel tésztát, azaz élesztős leveles tésztát. Ehhez három tényező együttállása kellett:

1. Idő. Végre volt itthon pár nyugis, együtt töltött napunk, amikor semmi különöset nem kellett csinálni, sehova nem kellett sietni, tettünk-vettünk, jól elvoltunk. Magához a tészta elkészítéséhez nem kell sok idő, csak a pihentetés miatt kell pár otthon töltött óra. De azalatt bármit lehet csinálni.

2. Nővéremtől megkaptam karácsonyra Limara első szakácskönyvét, ezt itt. Ebben végre találtam egy olyan leírást a blundel tésztáról, ami pontos volt, világos, érthető, követhető, minden fontos lépés képekkel illusztrálva.

3. Csak a szokásos…karácsony előtt akartam venni leveles tésztát, és ismét szembesültem vele, hogy itthon csak vajjal készültet nem lehet kapni (vagy én nem kerestem jó helyen). Mindegyikben van margarin, és a legtöbben egy sor egyéb olyan összetevő is, aminek semmi keresnivalója nincs a tésztában, így végül nem is vettem.

Egyszer – jó régen – már próbálkoztam a leveles tésztával, de nem sok sikerrel, arra emlékszem. Persze azért elfogyott, de akkor elkönyveltem magamban, hogy ez egy bonyolult dolog. De most rá kellett jönnöm, hogy nem az! És egészen elképesztően finom…roppanós, de mégis puha, vajas, olvad a szájban. Én totál rákattantam, kétszer sütöttem három nap leforgása alatt. Itt most leírom a leveles tészta elkészítésének egész folyamatát, amiből aztán bármit lehet sütni. Én most krémes kosárkákat csináltam belőle, de a felhasználásnak csak a fantáziátok szab határt. Lehet belőle kakaós vagy fahéjas csigát sütni, lekvárral vagy bármilyen gyümölccsel megtölteni, tekerhettek belőle croissant-t, sósan is isteni (olivabogyóval, sajttal, gombás, húsos töltelékekkel…). Nem ragozom tovább, próbáljátok ki!

leveles tészta_2

Hozzávalók (kb. 32 db kis virághoz):

A tésztához:

12,5 dkg hideg vaj
4+25 dkg finomliszt
1 tk só
1 ek cukor
1 dkg élesztő
0,75 dl hideg víz
0,75 dl hideg tej
1 tojássárgája

A vaníliakrémhez:

2 tojássárgája
2,5 dl tej
3-4 ek cukor (ízlés szerint)
1 púpozott ek étkezési keményítő
1 fél vaníliarúd/1 csomag bourbon vaníliás cukor

A csokikrémhez:

a fenti vaníliakrém fele
4 dkg étcsokoládé (min. 60% kakaótartalmú)

A megkenéshez:

1 tojás kissé felverve

A közepére áfonyaszemek vagy áfonyalekvár

A 4 dkg lisztet a vajjal késes betétű robotgépben összedolgozom (vagy a kis darabokra vágott vajat a liszttel kézzel gyorsan összegyúrom), majd két sütőpapír között kb. 10X8 cm-es téglalappá formázom. Hűtőbe teszem felhasználásig, hogy a vaj ne olvadjon meg.

Az élesztős tésztához a lisztet átszitálom, a sóval és a cukorral elkeverem, majd összemorzsolom az élesztővel. A közepébe mélyedést csinálok, és belerakom a tojássárgáját, a tejet és vizet. Addig gyúrom a tésztát, míg elválik az edény falától, és a kezemre se ragad már (közepesen kemény tészta lesz). Egy órára fóliába csomagolva hűtőbe rakom. Ha letelt az egy óra, kiveszem a hűtőből, és lisztezett felületre borítom, majd óvatosan kinyomkodom belőle a levegőt. 20X15 cm-es téglalappá nyújtom, a közepére rakom a vajas téglalapot, majd a lelógó tésztaszélekkel becsomagolom. Ezután a vajat a sodrófával ütögetve eloszlatom a tésztában, és egy 15X30 cm-es tésztacsíkot nyújtok a tésztából. Mindig csak egy irányban, magamtól elfele nyújtom a tésztát. A kinyújtott tésztalapot hosszában 3 egyenlő részre osztom, akár meg is lehet jelölni a hajtásvonalat. Ezután a felső harmadot ráhajtom a középsőre, majd erre ráhajtom az alsót (szimpla hajtogatás). Az eddigi munka képekben így néz ki:blundel kollázs_1 A szimpla hajtogatás:blundel_szimplaEzután 90 fokkal elforgatom a tésztát, és megint 30X15 cm-es téglalapot nyújtok belőle. Most négy részre osztom, a felső és az alsó negyedet is ráhajtom a középvonalra, majd az egészet a középvonal mentén félbehajtom (dupla hajtogatás). Így:blundel_duplaFóliába csomagolva megint a hűtőbe rakom egy órára. (Ezalatt el lehet készíteni a krémet. A leírása lejjebb). Ha letelt az egy óra, kiveszem, és úgy rakom a lisztezett felületre, hogy a csukott része van a bal oldalon, a nyitott pedig a jobbon. Megismétlem a szimpla és a dupla hajtogatást is, majd megint 30 perc hűtő következik, és kész a tészta. Ekkor le is lehet fagyasztani, viszont a hűtőben ne tároljuk 2 óránál tovább, mert rugalmatlanná válik a tészta.

A krémhez a vaníliarudat félbevágom, a kis magokat kikaparom, és a tojássárgájához adom. A tejet csípősre melegítem a kikapargatott vaníliarúddal. A tojássárgáját habosra keverem a cukorral, hozzáadom a keményítőt is, majd óvatosan hozzáöntöm a meleg tejet, és az egészet visszaöntöm a lábosba. Lassú tűzön állandóan kevergetve besűrítem. A krémet két részre osztom, és amíg meleg, az egyik felébe belekeverem az apróra tördelt étcsokit. Hagyom a krémeket kihűlni (ha közvetlenül a krém felületére folpackot borítok, nem bőrösödik be).

A tésztából egy kb. 32X64 cm-es téglalapot nyújtok, amit 8X8 cm-es négyzetekre vágok. A négyzetek csücskeit behajtom középre, kissé rá is nyomkodom, és mindegyik közepére rakok 1-2 kanál krémet (fele csoki-, fele vaníliakrémes lesz), majd 1-2 szem áfonyát vagy egy kis áfonyalekvárt. Fél óráig hagyom őket kelni, majd az üres tésztaszéleket megkenem felvert tojással. A sütőt előmelegítem 200 fokra, majd kb. 10-15 perc alatt aranysárgára sütöm a sütiket.

leveles tészta_1leveles tészta_4

A blundel tészta receptje, és a krémes virágok ötlete innen: Limara péksége, Csipet kiadó 2014., 160. o., 164. o.

 

Marcipános-narancsos trüffel amaréna meggyel

Uhh, ez egy fajsúlyos darab lett… Marcipán, trüffel, amaréna meggy. A tetején tejcsoki. Szerintem ebből egy darab fedezi egy ember napi kalóriaszükségletét. Na jó, ennyire nem durva, de azért nem csipegeted el egy nap alatt az egész adagot csak úgy észrevétlenül. És ez nem az az édesség, amit csak úgy összedobsz, mikor körülnézel a spájzban/hűtőben, hogy “úgy ennék valami édeset, mi is van itthon?”. Nem egy olcsó desszert, de az évnek ebben az időszakában talán könnyebben megengedjük magunknak a drágább hozzávalókat is, és a kalóriákat se kell eszeveszettül számolni. Arra ott van a január:) Ajándéknak is elsőosztályú!
marcipanostruffel1

Hozzávalók (18 darabhoz):

20 dkg marcipánmassza
17 dkg étcsokoládé (legalább 65% kakaótartalmú)
1 dl tejszín
5 dkg vaj
fél tk narancskivonat/egy kezeletlen narancs héja reszelve
kb. 30 db felezett amaréna meggy
4 dkg jó minőségű tejcsoki

A marcipánt két egyenlő részre osztom, és mindkét részt egy porcukorral beszórt felületen 9X18 cm-es téglalappá nyújtom. Az étcsokit gőzfürdőben felolvasztom, hozzáadom a vajat, majd folyamatos kevergetés közben a tejszínt és a narancskivonatot/reszelt narancshéjat is.

Az egyik marcipánlapot egy sütőpapírral bélelt 9X18 cm-es dobozformába teszem, és rásimítom a trüffel felét. Egyenletesen rászórom az amaréna meggyszemeket, majd jöhet a maradék trüffel, és az egészet lefedem a másik marcipánlappal. Hűvös helyen hagyom, hogy a trüffelmassza megszilárduljon. Ha megszilárdult, az egészet óvatosan kiborítom a formából, és a tetejéről lehúzom a sütőpapírt.

A tetejéhez a tejcsoki 2/3-át felolvasztom, az 1/3-át pedig nagyon apróra vágom, és a felolvadt csokihoz adom. Végül szépen rásimítom a marcipán tetejére. 18 db kis kockára vágom. Érdemes a kockák helyét a csokin megjelölni, amikor az még nem dermedt meg, hogy szépen lehessen vágni, és ne repedjen meg a csoki.

 

marcipanostruffel5

Dominostein

Ugye mindenkinek megvan a domino? Mézeskalácstészta, gyümölcszselé és marcipán csokival borítva, egy falatban… Ilyenkor karácsony táján minden boltot ellep ez az édesség. Na én sose veszek, mert 1-2 darab után eltelek vele, úgyhogy kizárt, hogy egy egész doboz elfogyjon nálunk. Viszont ha megkínálnak, mindig eszek belőle, mert egyébként nagyon szeretem. De most eldöntöttem, hogy megpróbálom otthon megcsinálni, és jelentem: szuperül sikerült. Ízre 5*, az állagán még van mit javítani, mert meglágyult a marcipán. Így kicsit nehezebb volt csokiba mártani, de megéri kipróbálni, mert – micsoda meglepetés – sokkal finomabb, mint a bolti. Így valahogy kettőnél többet is meg bírok belőle enni…

DSC_0200

Hozzávalók (kb. 36 darabhoz, 18X18 cm dobozformához):

A tésztához:

15 gr tojás (kb. 1/4 tojás)
2 ek tej
fél ek méz
4 dkg cukor
1/4 kk szódabikarbóna
1 tk mézeskalács-fűszerkeverék
12,5 dkg liszt

A zseléhez:

100 ml 100%-os almalé
4 ek baracklekvár
4 zselatinlap
1-2 ek barackpálinka (opcionális – de kár lenne kihagyni)

20 dkg marcipán
20 dkg jó minőségű ét- vagy tejcsoki

A tészta tulajdonképpen a mézes krémes tésztája mézeskalács-fűszerrel. Egy egész adag mézes krémeshez való tésztából (amihez 1 tojás kell) viszont 4 nagy lap jönne ki, az meg rengeteg, úgyhogy negyedeltem mindent. A tészta hozzávalóit – a liszt kivételével – egy lábasban összekeverem, és 2 percig főzöm. Ezt követően hozzáadom a lisztet, összegyúrom a tésztát, majd kb. 3 mm vékonyra kinyújtom úgy, hogy 18X18 cm-es négyzetet tudjak majd belőle vágni. 180 fokon világosbarnára sütöm a tésztát, és kivágok belőle egy 18X18 cm-es négyzetet.

A zseléhez 5 percre hideg vízbe áztatom a zselatinlapokat. Az almalevet és a baracklekvárt egy lábasban összeforralom, majd egy szűrőn átszűröm (hogy sima folyadék legyen, ne legyenek benne a lekvár rostjai), és visszaöntöm a lábasba. Hozzáadom a kinyomkodott zselatinlapokat, és lassú tűzön felolvasztom, de nem forralom. Beleöntöm a pálinkát is. Hagyom langyosra kihűlni.

Jöhet a süti összeállítása. A marcipánt porcukrozott felületen kinyújtom 18X18 cm-esre, majd belerakom egy, az alján sütőpapírral kibélelt dobozformába. Belenyomkodom, hogy ne tudjon majd a zselé aláfolyni. Ráöntöm a barackos almalevet, és hűvös helyen (nem hűtőben, mert az a marcipánnak nem jó) hagyom megdermedni a zselét (2-3 óra). Ezt követően rárakom a kisült tésztalapot is, rányomkodom kissé, és hagyom megpuhulni (kb. fél nap).

Amikor megpuhult a tészta, óvatosan kiborítom az egészet a formából, lehúzom a marcipán tetejéről a sütőpapírt, és 3X3 cm-es kockákra vágom.

domino1

A csoki 2/3-át mikróban vagy vízfürdőben felolvasztom, 1/3-át nagyon apróra vágom, és a felolvadt csokihoz keverem. A kis kockákat belemártom a csokiba, és rácsra rakosgatva hagyom a csokit megdermedni.

Tippek:

1. A rács alá érdemes sütőpapírt rakni, így a lecsöpögő csokit később újra fel tudjuk használni.
2. A csokit érdemes egy kicsi edényben/tálkában felolvasztani, úgy könnyebb teljesen belemártani a kockákat.
3. A tészta mennyisége kicsit több, mint amit felhasználunk, a maradékból lehet formákat kiszúrni.

DSC_0180

Ropogós csokis halmok

Talán túlzás receptnek nevezni ennek az édességnek a hozzávalóit és elkészítését, inkább csak egy ötlet – de annak nagyon jó. Lehet variálni bátran, ki ahogy szeretné, a végeredmény mindenképp egy ropogós, falatnyi finomság lesz.

halmok2

Hozzávalók (kb. 36 kis halomhoz):

5 dkg kukoricapehely
12 dkg különféle olajos mag és aszalvány vegyesen

(én az alábbiakat használtam:
2 dkg dió
1 dkg kesudió
2 dkg mandula
1 dkg kókuszchips
3 dkg aszalt vörösáfonya
3 dkg kandírozott narancshéj)

24-30 dkg csoki (ét-, tej- vagy fehércsoki)

Sokszor csinálok müzlit házilag reggelire, így általában van itthon mindenféle aszalt gyümölcs és olajos mag, ezért használtam ilyen sokfélét, de akár egyféle is elég belőlük. A magokat sütőben kicsit megpirítom, úgy sokkal finomabbak, ezután az aszalványokkal együtt apróra vágom (vagy darálóban aprítom) őket.
A csoki mennyisége attól függ, hogy mennyire szeretnénk csokisra az édességet: 24 dkg-tól kb. pont összeáll annyira, hogy halmokat tudjunk belőle formázni, 30 dkg-nyitól jó csokis lesz.
A csoki 2/3-át mikróban vagy vízfürdőben felolvasztom, a maradék 1/3-át nagyon apróra vágom, és az olvadt csokihoz keverem. Összekeverem a magokkal és az aszalt gyümölcsökkel, és apró halmokat rakok belőle egy sütőpapírra. Megvárom, amíg megdermed.
 
halmok
 
 

Tönkölykeksz és tönkölyisler

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, engem simán meg lehet venni a különféle “bio” “teljes kiőrlésű”, “mézzel készült” és hasonló elnevezésű édességekkel. Az embernek az az érzése, hogy büntetlenül ehet belőle, amennyit akar, még jót is tesz az egészségének, és nem is hizlal. Na ez a keksz is ilyen:) Minden van benne a fent említettekből: teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, méz, ja és persze bio is lehet, ha olyan alapanyagokat választotok. De azért nem teljes önbecsapás az egész: a teljes kiőrlésű liszt magasabb rosttartalmánál fogva lassabban emeli meg a vércukorszintet (= naaagyon egészséges), és cukor helyett is lehet különféle édesítőszerekkel (xilit, kókuszvirágcukor) édesíteni a kekszet, aminek így alacsonyabb lesz a kalóriatartalma (=kevésbé hizlal). Így még egy fogyókúrás karácsonyi menüsor végére is elfér…

 

Hozzávalók (kb. 50 db kis kekszhez):
100 gr teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
50 gr finomliszt
100 gr hideg vaj
25 gr porcukor/xilit/kókuszvirágcukor porrá őrölve
25 gr méz
fél tk fahéj
3 ek frissen facsart narancslé
1 (kezeletlen) narancs reszelt héja
1 tk vaníliakivonat/1 csomag bourbon vaníliás cukor
1 csipet só
A tönkölyislerhez:

sűrű (házi) lekvár
20 dkg étcsoki

Mivel a tészta alapjában véve egy linzer jellegű tészta, fontos, hogy gyorsan dolgozzunk, és ne gyúrjuk túl a tésztát. Én késes betétű robotgépben szoktam összedolgozni a hozzávalókat, sokkal hamarabb kész is van, és a vaj sem olvad meg a kézmelegtől.
Először a tészta száraz hozzávalóit (liszt, cukor fahéj, só) összekeverem, majd a robotgépbe teszem, arra rákockázom a vajat, hozzáadom a maradék hozzávalókat, és a géppel összeállítom a tésztát.
Ezután még kézzel is nagyon röviden átgyúrom, és innentől lehet választani, hogy különféle formákat vagy sima korongokat szeretnék sütni a tésztából. Ha korongokat szeretnék, 2 db kb. 2 cm átmérőjű rudat formázok a tésztából, alufóliába csomagolom, és berakom fél órára a hűtőbe. Ha formákat szeretnék, a tésztát kicsit ellapogatom (hogy könnyebb legyen majd később kinyújtani), és szintén a hűtőbe teszem.
Ezt követően a rudakból kb. 3 mm vastag korongokat vágok, vagy lisztezett deszkán kinyújtom a tésztát, és különféle formákat szaggatok belőle. 180 fokon kb. 10 percig sütöm a kekszeket sütőpapírral bélelt tepsin.
keksz2
 
Tönkölyisler

Mivel – hogy említettem – a tészta linzerjellegű, szuperül lehet islerhez is használni, Ehhez két korongot tetszőleges, sűrű (házi) lekvárral összeragasztok. A csoki 2/3-át vízgőz felett (vagy mikróban – óvatosan!) felolvasztom, az 1/3-át pedig nagyon apróra vágom, és a felolvadt csokihoz keverem. Ezzel tulajdonképpen temperálom a csokit, így szép fényes és roppanós lesz a csokimáz az isleren. A lekvárral összeragasztott korongokat egyenként a csokiba mártom, és megvárom, amíg megdermed rajta a csoki.

isler